A mostanra már közismert Sapientiás fordítói versenyt ebben az évben 2025. március 1-én szervezték meg, melynek során a résztvevő XI-XII. osztályos diákok a Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén három fordulóban mérték össze nyelvtudásukat és fordítói készségüket.
Iskolánkból idén öt diák vett részt a versenyen: Dobos István és Mátéffy Magor a XI. B osztályból, Barabás Anna és Demeter István-Dávid a XI. A-ból, valamint Ágoston Hunor a XII. B. osztályból.
Az első fordulóban a célnyelv helyesírásához, nyelvhelyességi sajátosságaihoz, szókincséhez, illetve a nyelvi leleményességhez kapcsolódó online feladatokat kellett megoldaniuk.
A második fordulóban villámfordítás várt a továbbjutókra, szintén online teszt formájában.
A harmadik forduló volt a verseny döntője, az ide továbbjutóknak egy szépirodalmi szöveg kijelölt részletét kellett lefordítaniuk.
A döntőbe diákjaink közül Dobos István jutott be és kiváló eredményt ért el, III. helyezést szerzett a magyar-angol kategóriában.
Gratulálunk diákjainknak és nagyon büszkék vagyunk!
Felkészítő tanárok: Nagy Emese és Tófalvi Kinga
