Nyelvek Európai Napja – „Taste the World”

Megosztás

Szeptember 26-án és 29-én, a Nyelvek Európai Napja alkalmából a Berde Mózes Unitárius Gimnázium diákjai különleges programon vehettek részt, amely a „Taste the World” címet viselte. A projekt célja az volt, hogy a tanulók figyelmét ráirányítsa az idegen nyelvek tanulásának jelentőségére, valamint érzékenyítse őket Európa sokszínű nyelvi és kulturális öröksége iránt.

A projektben az V. és a VI. osztály tanulói vettek részt, négy pedagógus irányításával. A diákok 4–5 fős csoportokban dolgoztak, és mindegyik csapat egy-egy országot választott, amelyet bemutatott a többieknek. A feladat részeként a gyerekek PowerPoint-prezentációt, illetve egy színes plakátot készítettek, amelyben bemutatták az adott ország kultúráját, nyelvét és gasztronómiáját. A bemutatók magyar, angol és német nyelven hangzottak el, ezzel is erősítve a tanulók idegennyelvi készségeit.

A program egyik legizgalmasabb része az volt, amikor a csoportok egy-egy jellegzetes ételt is elkészítettek a választott országból. Így a közös munka során nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak a diákok, hanem valóban megízlelhették a világ sokszínűségét is.

A rendezvény hozzájárult ahhoz, hogy a tanulók nyitottabbá váljanak más országok kultúrái és nyelvei iránt, valamint felismerjék, milyen érték rejlik a nyelvtanulásban és a kulturális sokféleség tiszteletében.

Szervező tanárok: Nagy Emese, Dávid Hajnal, Zsigmond Mónika és Tófalvi Kinga.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük