Maturandusz – 2024

Megosztás

2024. szeptember 27-én került sor a Berde Mózes Unitárius Gimnázium nagykorúsítási ünnepélyére. Idén 44 végzős szíve fölé került a nagykorúságot jelképező maturandusz szalag. Az ünnepi eseményünket dr. Lakatos Sándor igazgató úr köszöntő beszédével indítottuk, majd Sebestyén Zsolt alpolgármester úr osztotta meg az egybegyűltekkel ünnepi gondolatait.

A nagykorú diákok részére idén is a XI. osztályos tanulók ünnepi műsorral kedveskedtek. A maturandusz szalagok feltűzését követően a tizenkettedikes diákok ünnepi táncot mutattak be. A tánc után egy rövid pohárköszöntő hangzott el, amelyet Csáki Levente úr a székelykeresztúri egyházkör esperese mondott. A maturandusok koccinthattak a gimnázium tanáraival és a kedves meghívottakkal. Diákjaink idén személy szerint hívták meg azokat a volt tanárokat is, akik szerintük, iskolánkba kerülésük előtt valamilyen módon komoly hatással voltak neveltetésükre. Örömmel láttuk, hogy sokan elfogadták a meghívást hiszen meggyőződésünk, hogy végzős gyermekeink közös nevelési munkánk eredményei.

A koccintást követően alkalmi csoportképek elkészítésére került sor, majd a XI. osztályok meghívására a végzősök ünnepi vacsorán vettek részt iskolánk étkezdéjében.

Gratulálunk végzőseinknek és további sikereket kívánunk!

(További fényképek az eseményről, az iskola Facebook oldalán találhatók.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük