2025. március 15 – a magyar szabadságharc 177. évfordulója

Megosztás

A Berde Mózes Unitárius Gimnázium március 15-én, reggel 9 órakor kezdte meg az ünneplést. Dr. Lakatos Sándor igazgató úr köszöntötte az egybegyűlteket és ismertette azon diákok nevét, akik iskolánk padjai közül álltak fel hajdanán és lettek az 1848-1849-es szabadságharc és forradalom tagjai. E hagyományt intézményünk fontosnak tartja, bátor kiállásukat és áldozatkészségüket nem felejti. Az ünnepi alkalom következő mozzanatában iskolánk kórusa énekelt Kossuth nótákat, Nemes Annamária kórusvezető irányításával.

Ezt követően koszorúzásra került sor, ahol a Berde Mózes Unitárius Gimnázium igazgatói, a székelykeresztúri unitárius egyházközség lelkészei, valamint a budapesti Körősi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese helyeztek koszorúkat Berde Mózes és Orbán Balázs szobraihoz.

Az ünneplők ezt követően átvonultak az unitárius templomba, ahol istentiszteleten vettek részt. A szószéki szolgálatot Farkas Orsolya iskolalelkész végezte. Az istentisztelet keretén belül budapesti vendégeink alkalmi műsort mutattak be. A templomi ünneplés után rendezett sorokba állt a szép számban megjelent diákság és felvonult a város központjába, hogy részese lehessen a várossal együtt az ünnepnek.

Az eseményről készült további fotók megtalálhatók az iskola facebook oldalán: https://www.facebook.com/media/set?vanity=bmugim&set=a.1135084418597376

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük