Itt van a szüret ideje, mely a hagyomány szerint szeptember 29-től, Szent Mihály napjától október közepéig tart és az őszi munkálatok, a betakarodás egyik fénypontját képezi, mely tevékenység egyidős a mítoszokkal, jókedv, zeneszó és vigadalom köthető az eseményhez. Környékünkön is a szőlősgazdák leszüretelték a termést, korsókban forrik már a jó bor. A napköziben ezen a héten a gyerekekkel közösen mi is végigjártuk a szőlő útját, leszüreteltük a zamatos gerezdeket a szőlőtőkéről, apró kis ujjaik összeroppintották azokat, présbe tettük, erős legénykék csavarták ki a szőlőszemek édes levét, poharakba került az illatos must minden gyerek örömére. Tulajdonképpen kettős ünnepnek, ünneplésnek nevezhetjük ezt a mai alkalmat, hiszen a szüret megünneplése mellett egy megvalósítást is magunk mögött tudhatunk, melynek létrejöttében önzetlen támogatók segítségét élvezhettük. A tavalyi tanév Fuss Neki! projektjének hozadékaként, illetve a támogatók segítségével sikerült az udvar hátsó részén levő hinták fölé árnyékolót felszerelni, a gyerekek homokozóját felújítani, a meglévő filagóriáknál tárolásra alkalmas tetőteret kialakítani, valamint a lábazatot lefesteni, illetve tíz méter hosszú terápiás ösvényt létrehozni és nem utolsó sorban a létrehozott bölcsődei csoport bútorzatát kiegészíteni. Testben és lélekben Istennek hála megérkezhettünk a heti témánk és projektünk utolsó állomásához, a mulatsághoz. Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy az elmúlt napok fáradalmait egy ilyen mulatsággal illendő megkoronázni.
Szeretettel, az óvodapedagógusok
