2025. október 22–25. között Budapesten került sor az Olvasni jó! Erasmus+ projekt záró mozzanatára, amelyet a rákoskeresztúri Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnáziummal közösen valósítottunk meg. A rövid, de tartalmas szakmai workshop során a projektben részt vevő pedagógusokkal közösen értékeltük a projekt megvalósítását, tapasztalatokat cseréltünk, és megosztottuk a jó gyakorlatokat.
A szakmai program mellett lehetőségünk nyílt Budapest kulturális és történelmi nevezetességeinek megtekintésére is, ami még teljesebbé tette a találkozó élményét.
Az Olvasni jó! projekt célja az olvasás népszerűsítése, az olvasási kedv és a szövegértési kompetenciák fejlesztése volt – mindezt az Erasmus+ program értékeinek szellemében, nemzetközi együttműködésben.
Projektben részt vevő pedagógusok: Ladó Orsolya, Nemes Annamária, Péter Annabella, Rafai Dalma
