Berde Mózsa – Az unitárius jótevők fejedelme
Szentivánlaborfalva, 1815. december 15. – Budapest, 1893. szeptember 22.
Halála 125. évfordulóján tisztelettel emlékezünk meg az unitárius jótevők fejedelméről, aki a háromszéki Szentivánlaborfalván, a nemesi Berde család egykori birtokán látta meg a napvilágot. A család eredetéről és nemesi címeréről Pálmay József, Háromszék Vármegye nemes családjai című, 1902-ben megjelent könyvéből tájékozódhatunk. Eszerint a család legkorábbi őse, I. János neve 1635-ban anyai birtoka kapcsán a faluhoz kötődik. Berde Mózsa személynevével kapcsolatosan ma is gyakran felmerül a kettőség, mely szerint bár hivatalosan Berde Mózesnek keresztelhették, mindig a Berde Mózsa formát használta saját kezű aláírásában.
Személyiségét, valamint szellemi és vagyoni hagyatékát halála óta övezi tisztelet az Unitárius Egyházban, neve az egyházi panteon szerves része. Ezt a tiszteletet fejezi ki az az alakját megjelenítő festmény, amely az Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának termében látható. Példaképpé formálódott legendás alakját további domborművek, festmények, szobrok, plakettek, anekdoták, jelmondatok, hagyománnyá vált iskolai és egyházi rítusok, személyi kultuszát tápláló emléktárgyak őrzik. Úgy tűnik, hogy az erdélyi közművelődés az utóbbi évtizedekben visszatért méltatlanul keveset emlegetett nemzettörténeti és közéleti szerepének fontosságához. Köszönhető ez elsősorban Benczédi Gergely, Vári Albert és Egyed Ákos történészek írásos munkájának, akik tárgyszerűen tájékoztatnak Berde Mózsa egyházi jótéteményeiről, valamint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeiben betöltött kulcsszerepéről. A megújuló érdeklődés továbbá azoknak az iskoláknak is köszönhető, amelyek ma a nevét viselik: 2008-től egykori iskolája, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium, illetve 1993-tól szülőfalujában a szentivánlaborfalvi Berde Mózsa Általános Iskola, ahol szintén 1993-ban nevét viselő alapítvány is létesült.
Legutóbb a 2016. március 15-én, Sepsiszentgyörgy központi parkjában felavatott teljes alakos Berde Mózsa köztéri szobor irányította az erdélyi közvélemény figyelmet erre a sajátos történelmi alakra. A szoborállítást a Hármas Alapítvány kezdeményezte, a Magyar Unitárius Egyházzal és Sepsiszentgyörgy Város Önkormányzatával közösen hirdette meg a pályázatot 2015-ben. A teljesalakos szobor nem véletlenül áll ma éppen a forradalmi időket idéző sepsiszentgyörgyi könyvtár épülete előtt. A szobor Harmath István szobrászművész alkotása, amit Kisgyörgy Zoltán, a Hármas Alapítvány elnöke és Ft. Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke leleplezett le. A leleplezés alkalmából Egyed Ákos történész méltatta Berde Mózsa életét és munkásságát.
Berde Mózsa szülőfalujában kezdte tanulmányait, majd 1825-től a székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumban tanult. Felsőfokú tanulmányait a Kolozsvári Unitárius Kollégiumban folytatta, ahol 1834-1837 között az egyháztámogató vargyasi Daniel család megbízásából Daniel Gábor, későbbi udvarhelyszéki főispán ifjúkori nevelője volt. 1837-től Marosvásárhelyen jogot tanult. 1841-ben ügyvédi diplomát szerzett és Kolozsváron nyitott ügyvédi irodát. Végzettsége okán is élete a közéleti és a politikai pálya fele irányult.
1848. május 30-án a Kolozsváron összehívott Erdélyi Országgyűlésen Berde Mózsa, mint Háromszék választott képviselője vett részt. Az unió előkészítését munkáló 24 tagú képviselői csoportban Berde Mózsa mint jogász, fontos javaslatcsomaggal segítette az ügy előmenetelét. Amikor a határőrrendszer felszámolásával Budapestről 9 kormánybiztost neveztek ki az erdélyi részekre, Berde Mózes a kinevezett hét biztos egyikeként Háromszék irányításának feladatkörét kapta feladatul, ezáltal az erdélyi szabadságharc talán legfontosabb ügyének élére lépett.
Ezekben a történelmi időkben a kormánybiztosi feladatok elvégzéséhez szilárd társadalmi tekintélyre volt szükség. Az életrajzírók szerint tekintélyét nem hivatala, illetve nem vagyona adta, sokkal inkább puritán jelleme és szilárd céltudatossága. Kormánybiztosként higgadt józansággal mérlegelte és irányította a sorsdöntő eseményeket Háromszéken. Nem csak jelen volt, de részese volt az ágyúöntési tervnek. Jogászként kiváló diplomáciai érzékkel vezette az ellenséggel folytatott tárgyalásokat. Sohasem az esztelen hadakozás, hanem a higgadtság és az igazság vágya vezérelte. Később Szeben, Brassó, Medgyes, Segesvár, Szászsebes, Szerdahely, Kőhalom és Szászváros székekben teljes hatalommal felruházott kormánybiztosi feladatkörre is kinevezték.
Benczédi Gergely szerint az agyagfalvi gyűlést megelőző este Székelyudvarhelyen Keller János udvarhelyszéki kormánybiztos házában döntés született arról, hogy a kellő lelkesítés után a tömeget hazaküldik, hogy ételt és felszerelést vegyenek magukhoz, ezáltal megalapozva a székely hadosztag készenlétét. Ennek ellenére Berzenczey László erős nemzeti érzelmektől fűtve ragaszkodott az azonnali induláshoz. Berde mindvégig ellenezte a hirtelenkedést és a felkészületlen hadba vonulást. Előrelátta azt, ami november 5-én bekövetkezett. Az osztrákok Marosvásárhelynél ágyúval szétlőtték a készületlen székelyeket, bevonultak Udvarhelyszékre, így a székely ellenállás Háromszékre szorult vissza, ahol Berde kormánybiztosi irányítása alatt hónapokig sikerült még hősiesen helytállni.
A szabadságharc leverését követően előbb bujdosásra kényszerült, végül a hatóságoknál feladta magát. Az emlékezet szerint nem volt az a típus, aki feltétlenül mártírhalált akart volna halni. Döntéseit és cselekedeteit inkább a józanság jellemezte, mint a pátosz. Amikor feladta magát, nem remélhette felelősségvállalása pozitív kimenetelét, mégis a szökés helyett inkább a kivégzést vállalta volna. A labanc hadbíróság 40 másik vezetővel együtt kötél általi halálra és jószágvesztésre ítélte. Az ítéletet nem hajtották végre, hanem a végzést 1852-től 4 évi Josefstadban letöltendő várfogságra módosították.
Szabadulása után kénytelen volt önerőből újrateremteni egzisztenciáját. Kezdetben gr. Bethlen Kamilló jószágigazgatója volt, később országgyűlési képviselőnek választották, 1867–1872 között pedig belügyminisztériumi osztálytanácsosként erdélyi ügyekkel foglalkozott. Az Unitárius Egyház berkeiben 1845-től különféle hivatalokat töltött be és különféle testületi tagságokat vállalt. 1871-ben vonult nyugalomba. Élete utolsó két évtizedében saját gazdaságának és az Unitárius Egyház ügyeinek szentelte életét. Családot nem alapított, végnapjait a budapesti elmegyógyintézetben kellett elszenvednie. Testét Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomba.
Darkó Béla így ír róla: „Egyházunknak nem volt szegényebb embere, mint ő, de bőkezűbb, mondhatnók pazarabb jól tevője sem. Neki csak egy kívánsága volt, s az sem magára vonatkozott: maradjon meg egyházunkban a hagyományos áldozatkészség és takarékosság szelleme, mely sok időn át fenntartója volt. Ezt kell szem előtt tartania az egyháznak, amelynek igazi ereje nem az öröklött vagyonban van, hanem azokban az áldozatra kész lelkekben, kik megújuló lelkesedéssel tudnak munkálni és áldozni a köz javáért. Ebben az áldozatra kész munkában örök időkre fénylő és ragyogó példakép gyanánt áll előttünk Berde Mózsa, az unitárius jóltevők fejedelme.”
Darkó Béla méltatása azoknak az eseményeknek ismeretében nyer értelmet, amelyek Berde Mózsa halálát követték. 1893 szeptemberében bekövetkezett halála után egyházunk azzal szembesült, hogy Berde Mózsa végrendeletében teljes vagyonát az Unitárius Egyházra hagyta. Életében is több ízben adományozott az unitárius közösség javára. A kolozsvári Unitárius Kollégiumnak és a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium számára 100.000 –100.000 forintot adományozott. A fennmaradó pénzösszegek kamatjának 2/5-ét tőkésíteni, 3/5-ét elkölthetőnek rendelte jól meghatározott iskolai és egyházi célokra. A nagybúni birtoka jövedelméből alapítványt hozott létre Kolozsvárott 100, Tordán és Székelykeresztúron 50-50 tanuló részére. Az alapítvány szerint összesen 200 szegény sorsú, de jó teljesítményű székely tanuló minden nap egy meleg cipóban részesülhetett. Így vált a Berde-cipó fogalma jelképpé az unitáriusok körében és nem csak. Hagyatéka felhasználásával épült fel 1901-ben a kolozsvári Unitárius Kollégium, majd 1914-ben a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium új épülete is. Székelykeresztúron ma is ismeretes az a ház a Berde Mózes utcában, amelynek udvarán a századfordulón évtizedekig sütötték a mindennapi Berde-cipót.
Adományát a korabeli egyház úgy értékelte, hogy Bethlen Gábor fejedelem óta egyházi és oktatási célra ilyen tetemes összeget senki sem adományozott. Programbeszéd-szerű a sokat idézett gondolatsor Berde Mózsa végrendeletéből: „Egész életemben úgyszólván gyermekségem óta egy célért küzdöttem, sokszor gúny és nevetség tárgya voltam, rongyosan jártam, magamtól minden élvezetet megvontam, csakhogy az elémbe tűzött nagy célt megközelítsem. Meg akartam mutatni, hogy szegény legény is hasznára lehet a társadalomnak, az emberiségnek, nemzetének erős akarattal.”
Berde Mózsa kultuszának egyik sajátos tárgyi eleme a Berde-serleg. Berde Mózsa halála után az Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa szembesülve az adomány történelmi arányaival, elrendelte Berde Mózsa emlékének illő megörökítését. Ezzel a szándékkal készült el Berde Mózsa monumentális méretű síremléke a Házsongárdi temetőben, illetve egy aranyozott emlék-serleg. Az aranyozott serleg 1899 óta az Unitárius Egyház Főtanácsa ülésének díszebédjei alkalmával kerül használatra, amikor egy, az alkalomra felkért világi vezető ünnepi pohárköszöntőt mond. A világi vezetők alkalmi köszöntőbeszédükben Berde Mózsa, az unitárius jótevők fejedelmének példáját méltatják, az egyházi közösség alapértékeiről és általános küldetéséről fogalmaznak meg jövőbe mutató gondolatokat.
A Magyar Unitárius Egyház Brassai Sámuelt, az utolsó erdélyi polihisztort és Berde Mózsát, az unitárius jótevők fejedelmét az unitárius oktatás, a nemzet és egyházszeretet jelképévé avatta a 20. században. Kolozsváron és Székelykeresztúron Brassai és Berde mellszobor áll a két unitárius középfokú iskola előcsarnokában úgy, ahogy Pákei Lajos építészmérnök megálmodta. Székelykeresztúron, ahol Berde 1825-től összesen 9 évet tanult, további két szobor is őrzi a névadó méltó emlékét: a gimnázium dísztermében egy beltéri faszobor és a gimnázium főbejárata előtt egy kültéri ércszobor. Újkori hagyományként az iskolai évnyitón az iskola előkészítős diákjai a beavatási rítus során az iskolanyakkendő mellé jelképes Berde-cipót kapnak útravalóul.
Berde Mózsa rendkívüli adományainak köszönhetően a jótevők fejedelmeként él az unitárius egyházi közösség emlékezetében, hagyatéka és alapítványa, valamint a nevét viselő berde-cipó megteremtette halhatatlanságának alapját. Reméljük, hogy alakjának méltatható forradalmi vonatkozásai idővel kellő helyre kerül az erdélyi közművelődés panteonjában.
Forrásirodalom:
- Benczédi Gergely: Berde Mózsa életrajza. Kiadja az Unitárius Egyház, 1901
- Berde Mózes végrendelete. In Keresztény Magvető 1893/5, 305–310. old.
- Daniel Gábor: Emlékezés Berde Mózsára, Unitárius Közlöny, 1894
- Egyed Ákos: Berde Mózes 1848-ban. In Keresztény Magvető 1980/1–2. 27–33. old.
- Egyed Ákos: Háromszék 1848–1849. Bukarest, 1978
- Jakab Elek: Szabadságharcunk történetéhez. Visszaemlékezések 1848–49-re. Budapest, 1880. 394. old.
- Kálnoki Kis Tamás: Berde Mózes kormánybiztos 1849-ben. In. Levéltári Szemle 1976. 1. sz. 105–180. old.
- Laborfalvi Berde Mózes újabb alapítványa, In Keresztény Magvető 1890/5, 324–325. old.
- Lakatos Sándor: Berde Mózsa ’48-as példaképünk, In Unitárius Kalendárium 2015. Kiadja a Magyar Unitárius Egyház, Kolozsvár, 2015. 196–201 old.
- Lakatos Sándor: Gymnasium nemes Keresztúrfiszéken, 1793-óta. Művelődés folyóirat melléklete. Bemutatkozik a Székelykeresztúr kistérség – 2018/4
- Pálfi Dénes: Berde Mózes (Nekrológ), Keresztény Magvető, 1893/5, 303–304. old.
- Pálmay József: Berde (laborfalvi), In. Háromszék Vármegye nemes családjai. Budapest, 1902. 68. old.
- Szentmártoni Kálmán: Berde Mózsa. Történelmi arckép. Kolozsvár, 1944
- Vári Albert: Berde Mózsa, Unitárius Irodalmi társaság, Kolozsvári Unitárius Kollégium, szerk. Dr. Borbély István
Az írás szerzője Lakatos Sándor. Megjelent itt:. A reformáció kincsei III. A protestáns kisegyházak Magyarországon. Kollega Tarsoly István – Kovács Eleonóra szerk. ISBN 978-963-9570-99-3 Tarsoly kiadó, Budapest, 2017. p. 92–94.