Vadrózsák Hagyományőrző Rendezvény – 2023

Megosztás

Május 5-én XIII. alkalommal szerveztük meg a Vadrózsák Hagyományőrző Rendezvényt. Az idei alkalommal iskolánk tanulói éltek át egy csodálatos , gazdag programmal tarkított napot. A bevezető programban Isztolyka Máté néprajzos, iskolánk volt diákja mesét mondott a gyermekeknek, majd egy interaktív előadást tartott a tavaszi ünnepkör hagyományairól. Ez után a12 csapat gyermekei világgá mentek szerencsét próbálni, hátukon batyuval és a hamuba sült pogácsával. A hétpróbás vetélkedő első része következett, majd a megérdemelt finom ebédet fogyasztották el a jó tündérek konyhájában. Jutalmat is kaptak kürtöskalács formájában. Közben meg is érkeztek a szorgalmas manók, mesterek, akik 8 féle mesterséget tanítottak a szerencsét próbáló gyermekeknek: kosárfonást, varrást, bútorfestést, fafaragást, nemezelést, bútorfestést, szalmafonást, fazekasságot. Ki is tanultak becsületesen 2-3 mesterséget, így el is fogyaszthatták a finom házi kenyeret zsírral és zöld hagymával. Varázslat is történt, hiszen mire felpillantottunk az uzsonnázásból, máris gyönyörű viseletbe öltözött szebbnél szebb gyermekeket láthattunk, akik készen álltak az utolsó három próbát kiállni, amit nagy szemekkel figyeltek a szülők és főképp 4 személy, akik kezében volt a jutalom szó, ami természetesen a “leg-“ szócskával kezdődött. Meghívottaink voltak iskolánk volt diákjai: Szombatfalvi Klára magyar-angol szakos tanárnő, Veres Lehel színész, László Attila zeneszakos tanár és Isztolyka Máté néprajzos, akik értékelték a gyermekek “7 próbáját”. A hagyományainkhoz híven a rendezvényt a jutalom mézespogácsa kiosztása és a táncház zárta, amelyhez a talpalávalót a székelykeresztúri Népzenetanoda tagjai húzták. Minden gyermek ügyesen kiállta a 7 próbát és elnyerte a jutalmát. Itt a vége, jövőre legyen újra mindannyiunk vendége! Hálásak vagyunk a Berde Mózes Unitárius Gimnázium vezetőségének, tanárainak, nagydiákjainak, diáktanácsának, a KVKA Civil Szervezet nek, a Kandó családnak, Balázs Endre vállakozónak, Barabás Margit mamának, a mestereknek, a szülőknek, nagyszülőknek a támogatásért, a segítségért, az együttlétért. A rendezvényt támogatta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és Communitas Alapítvány is. Köszönjük szépen!A BMUG tanítói

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük